néprajz, népművészet, foglalkoztató füzet
Az égitestekre vonatkozó vajdasági magyar néprajzi ismereteket gyűjtöttük egybe gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak. Mindezt rendhagyó módon tettük, figyelembe véve, hogy a népi kultúra egyik legfőbb közvetítője a szóbeliség volt. A népi hagyományt közösségi tapasztalattal, élményekkel, utánzással, azaz belenevelődéssel, illetve szóbeli közlések alapján lehet legegyszerűbben tanítani. Ennek szellemében a Földön látszik, égen jár – A nap, a hold és a csillagok című foglalkoztató füzetünket a gyerekek mellett szülőknek, nagyszülőknek és pedagógusoknak is szánjuk, arra számítva, hogy ők a fenti módokon továbbítják ezt a tudást a gyerekek felé, hogy közösségben, feladatvégzés és beszélgetés során ismerjék meg a vajdasági népi hagyományokat, néprajzi értékeket.
A szerzők
Vajdaság/Délvidék (1941-1944)
A vajdasági magyarság XX. századi történelme (egyik) legtraumatikusabb időszakának az 1941 és 1948 közötti időszak tekinthető. Az a hagyományos tör...
Fülszöveg: Mire volt jó mégis a föld? Arra, hogy megutáltassa velünk a paraszti életet. A szüleinknek sohase kellett mondani: „Tanuljatok, ...