Csütörtök, 2024.03.28.
VMMI

értéktár

Így gondozd a kincseidet - könyvbemutató

  • Dátum: 2023. június 1., csütörtök

Megtelt érdeklődőkkel Intézetünk oszlopcsarnoka az Így gondozd a kincseidet című kiadvány bemutatójára.

A bemutatón a szerzőhármas, Fehér Viktor, Resócki Rolland és Resócki Vázsonyi Csilla ismertette a könyv tartalmát, mely azzal a céllal jött létre, hogy jógyakorlat-gyűjteményként szolgáljon válogatást közölve az elmúlt évek értékmegőrző, értékteremtő programjaiból elsősorban a helyi kezdeményezésekre, a civil szervezetek, művelődési egyesületek programjaira fektetve a hangsúlyt. Ezután a kiadványban bemutatott jó gyakorlatok közül kettővel – a magyarkanizsai fürdőépítő kalákával és A bácsfeketehegyi háziasszony könyve című projekttel – közelebbről is megismerkedhettek a jelenlévők. Mindebben Hajvert Lódi Andrea, a Bácsfeketehegyi Települési Értéktár Bizottság elnöke, valamint Vígi László, a Wemsical Szerbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület elnöke volt segítségünkre. A beszélgetésben szó volt kihívásokról és eredményekről, saját értékeink felismeréséről, a különféle generációk aktivizálhatóságáról, az értékek által építhető közösségekről, és a közösségek által továbbépíthető értékekről.

Köszönjük a helyi értéktárbizottságok tagjainak, hogy rendezvényünket ilyen sokan megtisztelték jelenlétükkel.

A kiadvány Magyarország Agrárminisztériuma és a Hungarikum Bizottság támogatásával jelent meg.