Vasárnap, 2024.10.13.
VMMI

kutatás

Hétköznapi Hőseink

  • Főszervező: VMMI, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet

A Hétköznapi Hőseink-projekt örökérvényű célkitűzése, és azzal együtt felhívásunk néhány kulcsmondata mélyen bevésődött az idei pályázaton részt vevő diákok elméjébe is. Különösen az alábbi mondat: „Tennünk kell annak érdekében, hogy a hétköznapi hősöknek és cselekedeteinek nyoma maradjon, hiszen ők a tetteikkel váltak hősökké, amikkel a közösség javát segítették.”

A helyi kutatások mentén formálódó dolgozatok a 2021-es tanév tavaszi fordulójában Csókáról, Bácskossuthfalváról és Szabadkáról érkeztek, s mindegyik munka felhívja a figyelmet az adott település, egy-egy, a saját közössége szempontjából, meghatározó alakjára. Csókáról Mészáros Kiss Tibor földrajz–történelem szakos tanár felkészítésével egy, három általános iskolás kutatóból összeállt műhely alakult Csorba Vivien, Fleisz Katarina és Slezák Sarolta részvételével, akik az egész bánsági régióban meghatározónak számító személyiség, Cs. Simon István életének és munkásságának leírására tettek sikerrel kísérletet. Bácskossuthfalváról Radaković Marina történelem szakos tanárnő mentorálása mentén a helyi általános iskola három hetedikes hallgatója, Banjac Adrianna, Sötét Bíborka, Antal Csongor végzett településtörténeti kutatásokat és mutatta be részletesen iskolájuk névadójának, id. Kovács Gyulának, továbbá a moravicaiak közkedvelt „patikus bácsijának”, Modrcsin Ivánnak az életét, valamint a helyben köztiszteletnek örvendő Teplicki István zenei munkásságát. Szabadkáról a Széchenyi István Általános Iskola történelem szakos tanárnője, Herbut Hegedűs Anna vállalta a kutatásra elszánt hatodikos diákjainak felkészítését. Ők négyen együttdolgozva, név szerint Taskovity Lara, Árokszállási Evelin, Kiss Emili és Govorković Dorina a 2010-ben elhunyt dr. Hegedűs Antal életével és munkásságával foglalkoztak gazdag vizuális mellékletekkel színesítve a beküldött pályamunkájukat.

Az előző évek tapasztalataihoz hasonlóan, az idén résztvevő diákok pályázataiból is az látszik, hogy arra tettek kísérletet, hogy ne csupán saját településükre, hanem egy szélesebb régióra koncentráljanak, ezzel erősítve lokális, illetve regionális (vajdasági) identitásukat.

A csapatok június 24-én a program zárótalálkozójának keretében egymásnak is bemutatták kutatási eredményeiket, és átvették az ajándékcsomagokat, melyek egy-egy tabletből, valamint a VMMI kiadványaiból álltak.

A projekt kiírója az Emberi Erőforrások Minisztériuma, vajdasági lebonyolítója a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.
 

Kapcsolattartó(k)

Resócki Vázsonyi Csilla

okleveles könyvtáros

+381 64 40 57 266

csilla@vmmi.org; vcsilla21@gmail.com