Csütörtök, 2024.03.28.
VMMI

Képzőművészet

Péter László: Tollrajzkönyv (könyvbemutató)

  • Személyek: Péter László, Gruik Ibolya
  • Dátum: 2022. június 27., hétfő

Tollrajzok az ősi kultúráktól az avantgárdig

Vajdaságban elsőként Zentán mutatták be Péter László legújabb kötetét

Péter László vajdasági származású grafikusművész Tollrajz című rovata lapunk Üveggolyó művelődési mellékletében jelent meg több mint tíz éven át. Az itt megjelent írásaiból 2016-ban jelent meg egy válogatáskötet, Tollrajzok címmel, amelyben a vajdasági képzőművészetről és képzőművészekről összegyűjtött írásai olvashatóak.

Hétfőn este a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában Péter László Tollrajzkönyv című kötetét mutatták be, amelyben az összmagyar képzőművészet kincseit, illetve a világ kultúráját tárja elénk az ősi kultúráktól kezdve a 20. századi avantgárd művészetig. A szerzővel Gruik Ibolya, a kötet szerkesztője beszélgetett.

– Idestova 40 éve vagyok a vajdasági képzőművészeti élet egyik szereplője, olykor aktívabb, olykor pedig passzívabb formában. Ugyan 30 éve már Magyarországon élek, de a szívem ide, a lelkem oda húz, tehát valahová mindig vonzódok, és egyiket sem akarom veszni hagyni – nyilatkozta lapunknak a képzőművész, aki azt is elmondta, szívügyének érzi, hogy mindaz, amit a tíz-egynéhány év alatt gondolt a művészetekről, valahol írásos forrásként meglelhetők legyenek.

Péter László elmondta azt is, hogy általában az általa megélt művészet inspirálja őt az írásaihoz.

– Mivel vizuális alkat vagyok, elég könnyen kommunikálok a művészet nyelvén emberekkel, művészemberekkel – fejtette ki nyilatkozatában, és elmondta, hogy első könyve is annak köszönhetően született meg, hogy sok kortárs képzőművészt ismert, és ismer a mai napig is. Másrészt pedig a kulturális hagyomány ítélete azt mondja, hogy egészen az őskortól a mai korszakalkotó modern művészetekig mindent fel kell ölelni és egy széles merítéssel be kell mutatni ezt.

– Ez egy egységes anyag.  Tehát ez olyan, mint a palacsinta, amit bármely oldalról lehet harapni, fogyasztani, ugyanakkor a művészet is olyan, hogy amennyiben a hangulat azt kívánja, akkor egy kicsit mélyebbre merülünk az őskorba, az ősi művészetekbe, amennyiben viszont inkább az aktualitások vonzanak, akkor akár a 20–21. századi művészet felé fordulhatunk. S mindig telitalálat az, hogyha az ember teljes lelkével próbálja ezeket a művészeti jelenségeket befogadni.

Magyar Szó