Péntek, 2024.03.29.
VMMI

Helytörténet, Történelem

Zenta céhes ipara 1872-ig

  • Szerző: Pejin Attila
  • Megjelenés éve: 2011
  • ISBN: 978-86-86469-43-4
Részletes megtekintés a VAMADIA kiadványtárában

Bevezetés

 

Amikor Zenta monográfiájának első kötetét – azaz szerkezetét, az egyes fejezetek terjedelmét, azok kifejtésének módját – terveztük, nyilvánvalóvá vált, hogy mind a népszerű tudományos jelleg, mind pedig az előirányzott terjedelem szabta korlátok miatt a történeti részből több olyan részlet elsikkad, amely egy-egy téma összetettségéből kifolyólag hiányérzetet kelthet nemcsak a szakemberben, hanem esetleg az adott témában elmélyülni szándékozó egyszerű olvasóban is. Ilyen volt a céhes ipar története is, amely minden tekintetben nagyobb figyelmet érdemel.

 

Először is azért, mert a XVIII. század végén és a XIX. század elején a céhes ipar éppen a falvakban, illetve a mezővárosokban éli reneszánszát, virágzását akkor, amikor pedig a szabad királyi városokban egyre nyilvánvalóbbá válik a céhek fejlődést gátló jellege; amikor szinte már országos törekvés a komolyabb váltás kényszere.

 

Másodszor, mert úgy véljük, hogy különösen az újratelepített községekben fontos társadalmi szerepet töltöttek be, amennyiben hozzásegítették az újonnan letelepültek egy részét ahhoz, hogy elsődleges társulások létrehozásával – a céhek korporatív természetéből kifolyólag – jobban feltalálhassák magukat, könnyebben gyökeret ereszthessenek.

 

Harmadszor, a társas céhek megalakításának a lehetősége hozzájárult ahhoz, hogy a kevésbé népszerű ágazatok is céhekbe szerveződhessenek (a kis létszám miatt ugyanis ezt önállóan nem tehették meg).

 

Negyedszer, ezek a céhek egy ideig vitathatatlanul képesek voltak kielégíteni a helyi szükségleteket, miközben helyi nyersanyagot-terméktöbbletet dolgoztak fel, s a felesleg esetleg megjelenthetett a helyi piacon vagy vásáron is.

 

Ötödször, a céhek konzervativizmusukból kifolyólag igényes munkát végeztek, ami a közízlést is befolyásolta, s a polgárosodást is elősegítette.

 

Fentieknek ellentmondani látszik, ha itt most kijelentjük, hogy ma már természetesen nem sok újat tudunk mondani a céhes iparról úgy általában, de helytörténeti viszonylatban mindenütt szükséges lenne feltárni, hol milyen szerepet játszott egy település (közösség) gazdaságitársadalmi életében. Itt ugyanis mindig lehetnek meglepetések, egyedi esetek, amelyek felett hajlamosak vagyunk elsiklani, mivel bizonyos tények ismeretében könnyelmű általánosítások felé hajlunk. Másrészt vidékünk céhes iparának történetével többnyire csak érintőlegesen foglalkozott egy-egy szerző, s ezek a munkák gyakran inkább üzemtörténethez hasonlítottak, amennyiben egy-egy település kisiparáról szóltak valamilyen jubileum apropóján.

 

Levéltáraink, múzeumaink iratfondjai, tárgyi gyűjteményei eltérő minőséget és mennyiséget produkálnak, de mindenképpen fontos forrásokkal szolgálnak a témához. Közlésükkel mindenkor és mindenütt fontos hiányt pótolhatunk, ezért e könyv célja kettős: a források közlése, másrészt pedig segítségükkel elsősorban Zenta, összehasonlításként pedig egyes más Tisza menti települések, rajtuk keresztül pedig – legalább érintőlegesen – az egész Tiszai koronakerület céhes iparának történeti áttekintése. A zentai Történelmi Levéltár gyűjtőterülete ugyanis nagyjából fedi a Tiszai koronakerületét, amely viszont egy évszázadig specifikus földrajzi-történeti területet képezett: feladatul tűztük ki többek között, hogy megvizsgáljuk, voltak-e ebből eredő különbségek más területekhez viszonyítva. Fontosnak tartottuk még kitekinteni a közeli szabad királyi városokra: Szegedre, valamint a korszakban privilegizált Szabadkára, Újvidékre, Zomborra is, legalább néhány sor erejéig, hogy bizonyos szükségszerű összehasonlításokat is elvégezhessünk a két várostípus céhei, azok kialakulásának és fejlődésének körülményei között.

 

A céhek specifikus voltát szem előtt tartva természetesen szerettük volna egyforma mélységben vizsgálni mind gazdasági, mind pedig társadalmi szerepüket; ha ez nem sikerült, akkor az a források hiánya következtében, nem pedig valamely kérdéskör preferálása miatt történt.

 

Mint a fentiekben már említettük, vidékünkön nem született igazi monografikus feldolgozás a céhekről. Az a néhány kiadvány, amit számba vehetünk, egy-egy település ipartestületének, esetleg egész iparának valamilyen jubileumára készült. Ilyen például a zentai ipartestület centenáriumának alkalmából megjelent füzet is, amely a természetéből – alkalmiságából – fakadó összes hiányosságának ellenére mégis munkánk közvetlen előzményének tekinthető.

 

Ellentmondásnak tűnhet, de mégis jóval többet tudunk meg a céhes iparról területi-regionális jellegű, esetleg településmonográfiákból (pl. Bács-Bodrog vármegye, Szabadka), amelyeken belül gazdaságtörténeti fejezetként a céhek is feltűnnek. Néhol egész fejezeteket szentelnek nekik, másutt csupán néhány oldalt, s van olyan eset, amikor csak futólag (viszont több alkalommal) történik róluk említés.

 

Meg kell említenünk azokat a statisztikai forrásfeldolgozásokat (vagy esetenként csupán statisztikai forrásközléseket) is, amelyek egyéb adataik mellett a céhekkel kapcsolatban is nélkülözhetetlen információkat közölnek.

 

Hátramaradtak még az egyes települések céhes ipartörténetéhez (vagy csak ipartörténetéhez) írt adalékok, amelyek különféle folyóiratokban jelentek meg.6 Ezek kétfélék lehetnek: vagy valamelyik szakmához kötődnek, vagy pedig a céhes iparral kapcsolatos egyes kérdésekkel foglalkoznak konkrét helyi példákon (esettanulmányok) keresztül.

 

Ami a forrásokat illeti, elég felemás anyag állt rendelkezésre. A zentai Városi Múzeumban például – néhány pecsétet, céhládát leszámítva – nemigen találunk tárgyi emlékeket (ezért tudtam csak ilyen kevés képi illusztrációval szolgálni), de több más, a miénkhez hasonló kisebb vajdasági múzeumban sem kecsegtet bennünket sikerélmény (talán innen a céhes ipar történetét bemutató tematikus kiállítások hiánya). Ennek okát ma már nehéz feltárni, s csak szomorkodhatunk, hogy annak idején, amikor még lehetett, nem kerültek begyűjtésre a céhes tárgyi emlékek, s vagy megsemmisültek, vagy – jobbik esetben – külföldi és belföldi magángyűjteményekbe kerültek. A (papíralapú) levéltári források esetében már több szerencsénk volt, ez azonban elsősorban a zentai céhekre vonatkozik, melyekkel kapcsolatban több fondban is sikerrel kutattunk, míg például a magyarkanizsai, adai céhekről jóval kevesebb adatot találtunk. A legértékesebbek mindenképpen a céhprivilégiumok (bár kevés van belőlük), jegyzőkönyvek, lajstromok, amelyek a céhek belső életéről nyújtanak érdekes adatokat, emellett azonban megkerülhetetlen a városi közgyűlési jegyzőkönyvek vallatása is, hiszen itt történik többek között említés egy-egy iparos lakosítási kérelmének elbírálásáról, hiányszakmák felemlítéséről stb., ami jobban megvilágíthatja a céhek társadalmi-gazdasági szerepét is.