Otthon nélkül minden hiábavalóság és szélkergetés?

A recenzió alapjául szolgáló kiadás: Terék Anna: Jég. Jelenkor Kiadó, 2026. eBook Edition.

Aki nemcsak Christopher Nolan Odüsszeiáját szeretné átélni 2026 nyarán, annak lehetősége adódik perifériára szorult, hazakereső sorsok megismerésére is a jugoszláviai születésű, ma Budapesten élő Terék Anna jóvoltából. A Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent Jég című kötete egyszerű emberek szemszögéből, emlékfoszlányokon, vallomásokon keresztül próbálja összefonni a vajdasági magyar identitás egy évszázados történetét.

Ezzel együtt a kötet nemcsak vajdaságiaknak szól, hanem mindenkinek, aki érdeklődik e multikulturális, történelmi szakadásokkal terhelt térség kollektív emlékezete és önképe vagy akár a magyar verses regény, Arany János óta jelenlevő, mégis ritkán ápolt hagyománya iránt.

A kötet központi motívuma egyidős az emberiséggel, amit jól kiolvashatunk a fejezeteket nyitó bibliai idézetekből: az otthon keresése a szenvedés, a gyász és a hiábavalóság elemi és egyetemes érzése közepette. Ha valaki egyszer elhagyja hazáját, találhat-e új otthonra? Hazatérhet-e még valaha? És főleg mi történik akkor, ha a haza hagyja ott az egyént?

Terék Anna verses elbeszélése

Böndör Pál Vásárlási lázgörbe című verses elbeszélése után Terék Anna Jég című kötete mesél hasonló, lírával elbeszélő formában e kisebbség 20. századi viharos történetéről. Míg Böndör humorosan közelített a nagy rendszerváltozásokhoz, például a bolti polcokon növekvő választék ecsetelésével, addig Terék a nagybetűs történelmet tördeli strófákba. A legnehezebb, máig kibeszéletlen és feldolgozatlan események bontakoznak ki a költőnőtől megszokott, különböző tördelésű szabad versekben. A háború és a béke váltakozása olyannyira hangsúlyos, hogy a kötet fejezetcímeit is ezek az események adják.

Terék Anna eddigi legambíciózusabb költői vállalkozásáról beszélünk, témáját és terjedelmét illetően, noha már a korábbi kötetei sem riadtak vissza traumákat hordozó témáktól, mint a Halott nők vagy a Háttal a napnak.

A líraiságot a verses formán kívül a kötet motívumai adják: a címadó jég és a tűz váltakozása, más-más változatokban. A főszereplők legmélyebb érzelmeiket formálják át ezek a képek mindenre kiterjedő tapasztalattá, jóval meghaladva a vajdasági létet. A tragédiák azonban nem rejtőzködnek költői képek mögé, a tények a nyers valójukban jelennek meg. Terék Anna szabadversei egyszerre őrzik a beszélt nyelv természetességét és közvetlenségét, miközben lírai sűrítettségük az emlékezés ritmusát követi.

A mindennapi kisember alulnézete

„Kit üldözöl? Egy döglött kutyát? Egy bolhát?” - 1Sámuel 24,15 bibliai idézettel indul az egyik fejezet, amely jól reflektál a szereplőknek a társadalomban elfoglalt helyére és a jelentéktelen befolyásukra a történelem alakulására.

A legerősebb elemei a kötetnek ugyanis maguk az elbeszélő alakok. Nem olyan szereplők, akik a súlyos döntéseket meghozzák vagy azok következményeit nagy totálban tudnák értelmezni. Sokkal inkább elszenvedik a sorsukat, és csak címszavakon keresztül próbálnak összerakni valamit abból, amit a történelem rájuk kényszerít. Élő testekként írja meg szereplőit Terék, akik fizikai valójukban reagálnak a körülményekre.

A nézőponthoz társul a szerény hang, ahogy az egyik kritika megfogalmazta: „a legsúlyosabb tapasztalatokról is visszafogottan, gyakran szinte tárgyilagos hangon beszél, és éppen ez a visszafogottság adja a versek erejét.”

Erzsébet monológjával indul a kötet, a trianoni békeszerződés idején: „Az országot jégre tették, / siklott lefelé a Dunán, / lélek közt, fagyos víz felé.” (Loc 39). Ekkor születik Erzsébet, nyelvi és társadalmi zűrzavar közepette a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban. Édesapja vasutas, így a tágabb térség bejárásáról szól az első néhány fejezet.

Erzsébet tizenhat évesen egy harisnyagyárban kezd el dolgozni. Ekkor ismerkedik meg Jánossal: Az érzelmeket lefestő költői képek itt is életre kelnek, ahogy végig a kötetben: „Ha elfutok előtte, / az egész arca lángolni kezd, / és ha nem vigyázok, / tűz lesz, leég a harisnyagyár.” (Loc 383).

Az ő kapcsolatuk, és a valóságban létre nem jövő, ám valamilyen mély érzelmi kötelék, vajdasági/jugoszláv/kisebbségi tudat kötelék révén mégis létező közös családjuk körül bontakozik ki a történet.

Nemcsak a magyarság sorsára érzékeny az elbeszélés, hanem más nemzetiségek és kultúrák is említést kapnak. Van egy epizódszereplő is: János és Erzsébet elbeszéléseit egy partizán története szakítja meg olykor, aki egy külső nézőpontot hoz be. Fontos szereplő lesz majd az 1944-es és 45-ös partizánterror idején. Ezenfelül a szabadkai gettó kiüresítése sem marad említetlenül, amennyire Erzsébet és János nézőpontja engedi.

John és Géza a második generáció, előbbi az Amerikába menekült János, utóbbi a szülőföldjén maradt Erzsébet fia. Esetükben veszít valamit az addig következetes elbeszélői nézőpont. Mind a ketten katonák az 1990-es évek végén, amikor Géza Koszovóban a szerbek oldalán harcol és követ el bűnöket, míg John NATO-pilótaként bombázza Szerbiát. Ők már sokkal inkább az események tevékeny alakítói, a korábbiakhoz képest kissé valószerűtlen a helyzetük.

A család legfiatalabb tagja, Júlia, Géza lánya. Az ő felbomló jugoszláv identitásának a leírása a kötet legrétegzettebb része: „Ki vagyok én, I kezemben nincs semmi, / a nyelvem semmit sem ér, / csak néznek rám az emberek, / valahol útközben kiesett / belőlem minden szó.” (Loc 4147)

Interjúkból azt is tudjuk, hogy számos valós tapasztalat került megírásra. Míg Erzsébetnél elbeszélt emlékek szolgáltatták az inspirációt, Júlia ma is sok vajdasági által megélt nagyon konkrét tapasztalatot önt strófákba.

Lesz-e következő fejezete a vajdasági magyarságnak?

A vajdasági magyarság története bizonyos szempontból 1920-ban indult, legalábbis mint kisebbség, mindenképpen. Ekkor kezdődött egy mélyebb vizsgálata és megértési kísérlete ennek az identitásnak. E megismerési folyamatnak a kezdetektől az irodalom az egyik fő eszköze, különböző időkhöz különböző formákkal alkalmazkodva.

Terék Anna úgy érezte, hogy eljött az ideje megírni a nagy történetet, ami bizonyos értelemben egy korszak lezárását is feltételezhetné. Hogy milyen választ ad a Jég című kötet a nagy kérdésre, apokaliptikus végső ítéletet vagy az önmagát ismétlő történelem új nyitott fejezetét, ezt természetesen nem lőjük le.

Azt mindenesetre levonhatjuk, hogy a formára végtelenül igényes, a történelmi eseményekben elmélyült és a kortárs befogadásra érzékeny attitűddel nyúlt a költő a témához.

Ternovácz Dániel (2026. augusztus)