KEGYELEM ÉLETFOGYTIG (monodráma)

A Híd Kulturális Alapítvány tisztelettel meghívja bemutatójára:
Cziglényi Boglárka: KEGYELEM ÉLETFOGYTIG
(monodráma)
Előadja: Varga Gabriella színművésznő

A monodráma Esterházy Mária, a magyar–lengyel lánglelkű Antigoné megrendítő sorsán keresztül enged betekintést testi-lelki vergődésébe és az embertelen diktatúrával szembeni reménytelen küzdelmébe. Az előadás egyúttal arra is szeretné felhívni a figyelmet, hogy az Esterházy családot ért emberfeletti megpróbáltatások korunkra erkölcsi kötelességként róják Esterházy János máig elmaradt teljes körű rehabilitálásának ügyét.

A belépés díjtalan, azonban kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezze a következő e-mail-címen: hidkalap@gmail.com

Az előadás létrejöttét támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.

Molnár Imre történész, Esterházy János életének kutatója a következőket írta a darabról:
A Kegyelem életfogytig monodráma szövegkönyvét Mycielskiné Esterházy Mária, a Felvidék magyar vértanújának, gróf Esterházy János húgának a hagyatékában fennmaradt naplók, levelek és feljegyzések anyagából Cziglényi Boglárka állította össze. Ezt az írásbeli hagyatékot több mint harminc évig rejtette egy lezárt csomag Lengyelországban. E hosszú idő alatt, Mária öt gyermeke egyikének sem volt elegendő lelkiereje arra, hogy felbontsa az édesanyjuk halála óta (1975) lezárt csomagot, s annak tartalmán keresztül betekintsen a saját gyermekkora keserves esztendeit tükröző kordokumentumokba. Erre csak az Esterházy János halálának ötvenedik évfordulóján meghirdetett Esterházy emlékév kapcsán került sor.
Mycielskiné Esterházy Mária, férjével és gyermekeivel Lengyelországból menekülve, 1945-ben családjával együtt tanúja volt a felvidéki, Nyitraújlakon (ma Velké Záluzie) lévő Esterházy kastély pusztulásának, fivére letartóztatásának és gulágba való elhurcolásának. Idős édesanyja, a lengyel Tarnowska Erzsébet, másik leányával, Esterházy Lujzával (a felvidéki magyarságot 1945-1949 között sújtó) internálás, deportálás elől ugyanis Franciaországba távozott. Esterházy János Szovjetunióból való visszatérése és 1957-ig tartó börtönszenvedése során, amint tudta gondját viselte súlyos beteg testvérének, s folyamatosan közbenjárt kiszabadulása, illetve kórházi kezelése érdekében. Sem egyiket, sem a másikat nem tudta elérni.
Ez alatt az idő alatt naplójában feljegyezte a fivére érdekében folytatott küzdelme részleteit és ezzel párhuzamosan az Esterházy János szenvedéstörténetére vonatkozó információkat. Mindezt azzal a szándékkal tette, hogy (mint egyetlen szemtanú) hírt adjon a történtekről, s egyben emléket állítson fivérének Esterházy Jánosnak. A szovjet gulágon, illetve Csehszlovákia börtöneiben ártatlanul szenvedő testvére érdekében végzett kétségbeesett küzdelme eredménytelen maradt. Annak mártírhalála után még a földi maradványokat sem adták ki számára, hogy azokat tisztességgel eltemethesse. Erre vonatkozó kérelmei válasz nélkül maradtak. Ennek egyik oka az a kommunista rendszer urai által szított elvakult Esterházy-ellenes gyűlölet volt, amely Esterházy János nevét ki akarta törölni a létezés és a történelem lapjairól. Esterházy Mária, testvérének, Jánosnak a halála után úgy döntött, gyermekeivel együtt, 1958-ban Lengyelországba költözik. Tartózkodásuk Nyitraújlak nyomorúságos körülményei közepette hivatalos részről amúgy is csupán ,,ideiglenesen engedélyezett” jellegű volt. Családjával együtt, a csehszlovák hatóságoktól többször kapott kiutasítási végzést, s itteni tartózkodásukat hatóságilag minden lehetséges módon megnehezítették. Lengyelországból levelezés útján próbálta elérni fivére földi maradványainak kiadatását. Ez a cél hatotta át egész akkori életét, s erről szólnak naplófeljegyzései is. Szinte egy sort sem írt ugyanis saját és családja sanyarú sorsáról, keserves hétköznapjairól. Szikár tőmondataiban saját helyzetére vonatkozó panaszt, elkeseredést hiába keresünk. Mintegy véletlenül szerzünk tudomást (Esterházy János 1951-ben írt börtönjegyzeteiből), hogy Mária szívpanaszokkal kórházba került, (s a naplóból) hogy egy börtönlátogatás során a Jánostól kapott halkonzervből telt ki a család másnapi vacsorája stb.
Gróf Esterházy János és családja, illetve húga, Mária családja nem szolgált rá arra az elbánásra, amelyben az akkori hatalom részesítette őket. Emlékük felidézésével nemcsak a „múlt bevallását“ szeretnénk szolgálni, de abban is reménykedünk, hogy az utókor méltányosabb magatartásról tesz tanúbizonyságot az egykori történelmi Felvidéken élt Esterházy család iránt, kiknek hőslelkű tagjai előtt ezzel az előadással is tisztelegni szeretnénk.