Szombat, 2024.04.20.
VMMI

színjátszás, szemle

Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XVII. Találkozója

  • Főszervező: VMMI, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség
  • Dátum: 2012. március 23., péntek - 2012. március 25., vasárnap
  • Társszervező: Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Ady Endre Általános Iskola (Torda)

Az amatőr társulatok találkozója és versenye, ahol az előadásokat szakmai zsűri véleményezi, és több kategóriában díjakat oszt ki. A találkozót minden évben más-más délvidéki településen rendezik meg, így megmozgatva a kistelepülések közösségét, bevonva azokat a szervezésbe, valamint a közönség soraiba.

17 színjátszó csoport mutatkozik be Vajdaság egész területéről: Torda, Ada, Bácsgyulaflava, Bácskertes, Gombos, Kisorosz, Magyarkanizsa, Nagykikinda, Nemesmilitics, Oromhegyes, Szilágyi, Tamásfalva, Topolya, Tóba, Újvidék, Zenta, Verbász

A diák és a felnőtt, valamint a vegyes csoportok szakmai értékelését az idei évben Ágoston Pribilla Valéria tanárnő, Brestyánszki Boros Rozália, a szabadkai Népszínház dramaturgja és Mezei Zoltán, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vezetője, rendező végzi.

A kiemelt szakmai program a tordai Ady Endre Általános Iskolával közösen valósul meg. A szakmai program célja a diákok és az ifjúsági korosztály bevonása. A foglalkozások a színházi előadások lehetséges értelmezésével, a színházi élmény befogadásával foglalkoznak.

Az idei évben is megjelenik naponta száz példányban a Súgó, a találkozó szín- és hírlapja.
 

Díjak
A találkozónak két fődíja van: a Pataki László-díj a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért és a Bambach Róbert-díj a legjobb alternatív/új formákat kereső előadásért. A találkozó további díjai: a Garay Béla-díj a közösségteremtő tevékenységért; a Szilágyi László-díj a legjobb férfi főszereplőnek; a Ferenczy Ibolya-díj a legjobb női főszereplőnek; a Nagy István-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek/epizodistának; a Magyari Piri-díj a legjobb női mellékszereplőnek/epizodistának; a Szántó Róbert-díj a legszebb színpadi beszédért; a közönségdíj.
 

Különdíj osztható ki egyéb kategóriákban is (díszlet, fény, hang, jelmez stb.).

További különdíjak: A Magyar Nemzeti Tanács különdíja – egy előadás vajdasági tájolásának támogatása. A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának különdíja – a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója egyik díjnyertes előadásának vendégjátéka a Délvidéki magyar színjátszás napjához kötődően. A Magyar Szó napilap egyéves előfizetése. A Képes Ifjúság ifjúsági hetilap egyéves előfizetése. A Hét Nap hetilap egyéves előfizetése. Könyvcsomag-különdíj a zEtna Kiadó különdíja. Különdíjat biztosít a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete (ingyenes részvétel a Szép Szó táborban) és a Zentai Magyar Kamaraszínház (bérlet a Kamaraszínház előadásaira), a VMMSZ és a VMMI (ingyenes részvétel a MAdT táborban)
 

Ünnepélyes megnyitómárcius 23., péntek, 19.00 óra.

Ünnepélyes díjkiosztó gálaműsor: április 1., vasárnap, 18 óra. A hivatásos színházak ajándék előadása: Az Újvidéki Színház vendégjátéka. Szerbhorvát György: De ki viszi haza a biciklit? Monodráma Krizsán Szilvia előadásában.

A Találkozót a Magyar Nemzeti Tanács országos szintű kiemelt rendezvénnyé nyilvánította.

Támogató:
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága Budapest • Bethlen Gábor Alap Budapest • Nemzeti Kulturális Alap Budapest • Magyar Nemzeti Tanács • Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság • Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság • Köztársasági Tájékoztatási és Információstársadalom-ügyi Minisztérium • Begaszentgyörgy község

Időpontok

2012. március 23., péntek 19:00 - 2012. március 23., péntek 19:30

Torda,

Ünnepélyes megnyitó

19.00 óra. A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XVII. Találkozójának ünnepélyes megnyitója

2012. március 23., péntek 19:30 - 2012. március 23., péntek 19:45

Torda, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület (színházterem),

Petkó Jenő: Záporpróba (Petőfi Sándor Művelődési Egyesület)

19.30 óra. Petkó Jenő: Záporpróba
Szereplők: Zazi – Kovács Anella. Gabó – Dvorák Blanka. Titi – Detki Szuzanna. Viki – Raffai Imola. Eszter – Manga Anikó. Zsuzsi – Dobai Anikó. Kriszta – Csipa Heléna. Juli – Kenyeres Karolina. Anett – Rozsi Zita. Gala – Csíkos Dániel. Gubacs – Detki Ádám. Bubó – Németh Vilmos. Anyuka – Rozsi Adrienn. Díszlettervező: Manga József. Technikai munkatárs: Nyerges Ármin. Rendező: Rozsi Adrienn.

Az előadásról: Az indulás sosem lehet könnyű... Ennél közhelyesebb mondatot talán nem is lehet leírni. Mindezen közhelyességet csakis egy eddig nem létező valami képes felülírni, esetünkben a tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színtársulatának – legalábbis a Találkozón – első ízben történő bemutatkozása.
A Záporpróba című előadás egy kis vízparti nyaralóhelyen játszódik. Az itt vakációzó kiskamaszok alkalmi közösségébe új lány érkezik. Egyesek elfogadják, mások féltékenyek lesznek rá – van, aki azért, mert a lány egy nagyobb, puccosabb városból érkezett, van, aki azért, mert menőbb cuccai vannak... Életük azon szakaszát élik a gyerekek, amikor a barátságból létrejönnek az első, nyári szerelmek. Fiatalos előadás, nem csak fiataloknak!

2012. március 24., szombat 16:30 - 2012. március 24., szombat 17:45

Torda, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület (színházterem),

Dés László – Nemes István – Böhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter: Valahol Európában (Zentai Színtársulat)

16.30 óra. Dés László – Nemes István – Böhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter: Valahol Európában
Készült Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján. (75’)

Szereplők: Antóci Dorottya, Bicskei Kata, Davitkov Marijana, Gruik Krisztina, Hajdú Sára, Kanyó Fruzsina, Katona Gábor, Kéri Nikoletta, Kiss Izabella, Kovács Bence, Molnár Gábor Kati, Nagy Horti Sarolta, Pece Réka, Pintér Tamás, Szeles Mária, Szőke Miklós, Urbán Róbert, Verebes Judit. Korrepetitor: Nemes Nagy Anita. Rendező: Mácsai Endre.

Az előadásról: „Az ezredfordulón a világ csaknem félszáz országában dúlt fegyveres konfliktus. Egyes országokban már több olyan generáció nőtt fel, amely soha nem ismerhette a békét. Az elmúlt évtized háborús és polgárháborús konfliktusaiban körülbelül kétmillió gyermek halt meg, egymilliónyian maradtak árván vagy szakadtak el szüleiktől. 12 milliónyian váltak hajléktalanná és 10 milliónyian szenvedtek lelki megrázkódtatástól. A háborús konfliktusokban szinte az összes gyermekjog sérül. […] Becslések szerint ötszáz millió és másfél milliárd közé tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik évente erőszak áldozatává válnak. Harminchét országból származó adatok alapján a 2-14 éves gyerekek 86%-a élt át fizikai erőszakot és/vagy lelki terrort. Három gyermekből kettőt ér fizikai erőszak.” (www.unicef.hu)
„Gyermekvagyok–játszom–bolondozom–tréfálok–ölelésfogát–boldogvagyok–jóéjtpuszitkapok–álmokországábanjárok–nevetek–semmibajsincs–iskolábamegyek–barátok–biztonság–nemkellfélni–VALAMIBAJTÖRTÉNT–sziréna–zavartság–robbanás–sírok–anyuzokaog–holvanapu–egyedülvagyok–hideg–éhesvagyok–tréfálniszeretnék–álmodnideszépet–felnőttéválokdemégnemakarok–halottak–bántanak–barátokazokvannakszerencsére–szerelmesleszek–sziréna–meginthalál–nemszabadfélni–úgyismindenrendbenlesz–UGYE?” (Mácsai Endre)

Korhatár: Mindenkit szeretettel várunk!

2012. március 24., szombat 20:00 - 2012. március 24., szombat 21:40

Torda, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület (színházterem),

Horváth Péter: Kilencen, mint a gonoszok (Mosoly Amatőr Színjátszó Társulat)

20.00 óra. Horváth Péter: Kilencen, mint a gonoszok
(100’) Szereplők: Fekete Salamon – Pásztor Zdravkó. Magda – László Lenke. Jenő – Kiss Tibor. Áprilka – Vágó Jácinta. Rezső – Szakál Szilárd. Lici – Francia Gyólai Klára. Franklin Benjamin – Francia Flórián. Nővérje – Horvát Rolan. Lakatos – Ódri Rudolf. Főnővér – Horwath Teruska. Díszlet: Dudás Róbert, Kuntity Róbert. Súgó: Szakál Gyöngyi, Kiss Gabriella. Rendező: Kuntity Zámbó Klementina

Az előadásról: Horváth Péter fergeteges komédiája a József Attila Színház 2001. évi vígjátékpályázatának egyik díjnyertes darabja. Az eredeti kilenc szereplőre íródott, de – miként a színtársulat hangsúlyozza – mivel ők nem gonoszok, s páratlan számként sem a hét, sem pedig a kilences szám nem áll közel a szívükhöz, s mert mindig is szerettek kicsit jobban a dolgok fenekére csapni, ezért tízen állnak színpadra.

Az író két vallási csoportra osztja a szereplőket: zsidókra és gojokra, de mint ahogy az életben sem minden fehér és fekete, így itt is keverednek a vallási hovatartozások. Mindenki a saját boldogságát keresi.Van, aki csak a Szentírásban hisz, de akad olyan is, akit csak a földi jólét elégit ki. A végső konklúzió hál’ Istennek feloldja az érdekellentéteket: mindegy, ki hová tartozik, a lényeg, hogy megőrizzük a szeretetetet, az összetartásra való képességet és a hitet!

Korhatár: 12 éven aluliaknak nem ajánlott!

2012. március 25., vasárnap 15:00 - 2012. március 25., vasárnap 16:15

Torda, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület (színházterem),

Tömöry Péter: Vőlegényfogó (Vándor Társulat)

15.00 óra. Tömöry Péter: Vőlegényfogó (75’)
Szereplők: Czebre Fülöp – Takács Kinga. Czebréné – Pál Vivien. Julis – Báló Barbara. Rector – Topár Alen. Bödör Barnabás – Vajda Arnold. Bödörné – Móric Renáta. Lányok, fiúk – Báló Bianka, Galac Georgina, Cifra Daniella, Fingelt Angéla, Sötét Valentin, Kasza Dalma. Díszlet: Vajda Arnold. Súgó: Varga Tímea. Rendező: Égető Károly.

Az előadásról: A Vőlegényfogót középkori diákszínjátszók drámatöredékéből írta Tömöry Péter. Azt lehet igazán a házasság igájába hajtani, aki éppen menekülni próbál előle. Ez egyébiránt be is igazolódik! Ami ehhez még dukál: egy kis furfang. A könnyed témájú Vőlegényfogó cselekménye természetesen több csavart is rejt magában, mindemellett a figurák komikussága, komédiázása is mindent mindennel össze tud(na) kuszálni...

Ha röviden, csak néhány vázlatszerű tagmondatba szeretnénk sűríteni a darab történetét, kicsit egyszerűnek és kicsit érthetetlennek is tűnhet... Mindettől függetlenül azért a következő sorokban megpróbálkozunk vele: a család már rég eladósorban lévő lányának férjet kell keresni. Azután mintha ez a cselekményszál megakadna, merthogy az úgynevezett szerelmi botrányba beleszól a háború. De mégsem úgy! Mert kézre kerül a galád csábító, és bizony nem menekülhet a Julis karjai közül!

Korhatár: Mindenkit szeretettel várunk!

2012. március 25., vasárnap 17:30 - 2012. március 25., vasárnap 18:35

Torda, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület (színházterem),

Charles Bukowski, Christopher Marlowe, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Quentin Tarantino, William Shakespeare, Weöres Sándor és Woody Allen szövegei alapján a társulat. Faust: Esse immor(t)alis

17.30 óra. Charles Bukowski, Christopher Marlowe, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Quentin Tarantino, William Shakespeare, Weöres Sándor és Woody Allen szövegei alapján a társulat. Faust: Esse immor(t)alis (65’)
Tragikus szatírjáték. Szereplők: Faust – Muhi László. Mephisto, politikus, 10-16 éves lány – Bicskei Éva. 7 főbűn, Konrád, zongorista, pénzmosó – Katona Gábor. Belzebub, Szép Heléna, tanító néni, Szabixx, pénzmosó – Ábrahám Gréta. Lucifer, orvos, ének, 10-16 éves lány, Krisztivokcső, pénzmosó – Antóci Dorottya. Rendezőasszistens: Borbély Éva. Fény- és hangtechnika: Kiss Tamás. Rendező: Oláh Tamás.

Az előadásról: Mindannyian a felejtés ellen küzdünk. Olyan művet akarunk létrehozni (legyen az akár eszmei, akár fizikai), amelynek köszönhetően emlékezni fognak ránk. De képesek vagyunk-e erre? Ha körülnézünk az utcán, egy váróteremben, egy pályaudvaron, elképzelhető-e az, hogy a következő Platónt, Darwint vagy Edisont látjuk? Jelentéssel bír-e még a „nagy mű” fogalma? Alkothatóak-e igazi remekek, valódi értékek?

A Gondolat-Jel Társulat előadása alapjául Christopher Marlowe reneszánsz szerző Doktor Faustus című drámája szolgált. A színpadon e szöveg szemelvényei, Charles Bukowski, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, William Shakespeare, Quentin Tarantino, Weöres Sándor, Woody Allen gondolatai és a darabrendezés improvizációi során „íródott” sorok hangoznak el.

Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

2012. március 25., vasárnap 20:15 - 2012. március 25., vasárnap 21:10

Torda, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület (színházterem),

Diend – Végzős középiskolások zenés kálváriája (Adai Színtársulat és Kulturális Egyesület)

20.15 óra. Diend – Végzős középiskolások zenés kálváriája (55’)
Szereplők: Viola – Dobrotka Katinka. Dóri – Fehér Anett. Kiki – Maletaški Krisztina. Zoé – Gömöri Eszter. Léna – Urbán Lilla. Tini – Juhász Szandra. Tina – Lévai Krisztina. Zsu – Sőregi Anna. Albert – Szalai Bence. Arnold – Huszák Gábor. Gyík – Lakatos Adrián. Rocky – Molnár Gábor Roland. Lehel – Szalai Bálint. Arni – Pataki Arnold. Rendező: Táborosi Margaréta

Az előadásról: Az előadás a fiatalokat leginkább érintő problémaköröket dolgozza fel, köztük az iskolától való elszakadás és a pályaválasztás nehézségeit, a rendkívül bonyolult érzelmi viszonyokat, a felnőtté válás folyamatában felmerülő problémákat és sok egyéb olyan témát is, amely valamilyen módon meghatározza a gondolat- és érzésvilágukat, így a mindaennapjaikat is. Az előadás mindezt újszerű módon megfogalmazva, a kísérletezés jegyében, új színházi formák keresésével próbálja meg tálalni. A néző egyik szituációból a másikba csöppenve reális módon nyerhet betekintést a fiatalok életének legbelsőbb rétegeibe annak minden szépségével és csúfságával együtt, lehetőséget kínálva számára a saját fiatalkori élményeinek felidézésére, illetve az akkori és a mostani fiatalság életének és problémáinak összevetésére is.

Az Adai Színtársulat korábbi produkcióihoz hasonlóan az előadásban ezúttal is jelentős szerepet kap a zene. A színpadon élőben zenélő együttes részét képezi nemcsak az előadásnak, hanem magának a történetnek is.

Korhatár: 12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Kapcsolattartó(k)

Sutus Áron

Csatolmányok