Csütörtök, 2022.10.06.
VMMI

Elbeszélés, Szépirodalom

Hermész tenyerén

Úti jegyzetek

  • Szerző: Nagy Abonyi Árpád
  • Szerkesztő: Ladányi István
  • Megjelenés éve: 2020
  • ISBN: 9788632311275
  • Kiadó: Forum Könyvkiadó Intézet

Úti jegyzetek és nézőpontok

 

Nem szeretném tagadni: a Zentai Gimnáziumban Nagy Abonyi Árpád volt a magyartanárom. Négy éven át, a középiskola első napjától egészen az utolsóig közvetlenül a tanár úr előtt ültem. Ennek – nyilvánvalóan – volt jó és rossz oldala egyaránt. Azt hiszem, hogy a ballagásom után, évekkel később egy már jóval közvetlenebb társalgás során említettem neki, hogy szerencsére az ő tanóráin az irodalom volt túlsúlyban. Nagy Abonyi Árpád ugyanis szereti az irodalmat. Szereti, és érti is. Ami a vajdasági magyar irodalomban igazán különlegessé teszi őt, mint írót, az talán mégis az, hogy utazásaival mindemellett meg is éli az irodalmat.

A Hermész tenyerén című kötet 2020-ban látta meg a napvilágot az újvidéki Forum Könyvkiadónál. Ekkor már javában benne voltunk a koronavírus-világjárványban, így az egyébként is érdekes felütés, miszerint a kezünkben tartott kötet úti jegyzeteket tartalmaz, kapott még egy réteg különlegességet. A legtöbbször próbálok elvonatkoztatni attól, hogy egy általam személyesen is ismert író hétköznapi vonásait felfedezzem a sorok között, ám ez az úti jegyzetek esetében másképp volt. Számomra ugyanis Nagy Abonyi Árpád legújabb alkotása nemcsak egy a többi közül, hanem az abszolút kedvencem is. Az ok: ezeket a történeteket a gimnáziumi évek alatt már hallottam. Persze, nem mindegyiket, és biztosan nem így, ahogyan az leírva szerepel, de a kedvenc magyaróráim mindig azok az „elcsent” negyvenöt percek voltak, amikor semmit sem csináltunk, csak vártuk, hogy a tanár úr beszéljen. A kötet olvasásakor Lisszabonba, New Yorkba, Hongkongba és Makaóba kirándulhatunk, ez a négy főbb helyszíne ugyanis az olvasmánynak. A szerző az utazások valódi, fizikai életben is érzékelhető szegmensei mellett a szellemi kihívásokkal is foglalkozik.

A Hermész tenyerén nekem nagyrészt nosztalgikus olvasmányélmény volt a korábban említett okok miatt. Amikor a könyvben az én-elbeszélő a szűk utcákon bolyong, és azon őrlődik, hogy a céltalan mozgásban átéli az átmenetiséget, a felületességet, ám ezzel együtt a kutatást és a pozitív értelemben vett menekülést is, én magam előtt látom a gimnázium padjait, a régi, kopott falakat, és a tanár urat, ahogyan ezekről az utazásokról mesél. A három nagyobb fejezettel egy kört írunk le a bolygón: Európából indulunk, Észak-Amerikába látogatunk, végül Ázsiában kötünk ki. Hasonló ív figyelhető meg szellemi szempontból is a jegyzeteknél. Lisszabonban egy nem túl távoli európai miliőt látunk, érzékelünk, amelynek történelmi és kulturális hagyományait ismerjük, ahol tűnődhetünk közös és különböző dolgainkon; a New York-i út már egy egészen más környezet, amelyben a fizikai valóság nagysága tűnik fel, de ebben a minden szempontból óriási térben magunkba is nézhetünk; mindez az önmagunkba tekintés vezet el Ázsiáig, ahol egyre inkább a spiritualitás övez át mindent. Az író minden apró részletre kitérő leírásai így kalauzolnak minket külső és belső kozmoszunkban.

A tűpontos beszámoló mellett nagy erénye a kötetnek a finom humor és az irónia. A szituációelemzésekben egy sokat látott, sokféle narratívát ismerő egyén képe rajzolódik ki. Amikor az elbeszélő arról mesél, hogy New York-i sétái során épp Harlemben járt, a fejéhez vágják, hogy az ott lakók nagy része soha nem járt még a negyedben. „De hát én nem New York-i vagyok, mondom. Egy elnéző mosoly a válasz” – szól a válasz.

A mi vajdasági létünket azonban semmi sem foglalja össze jobban annál a kikacsintásnál, miszerint „Olaszországban vagy Portugáliában a málló házfalak, kopott utcák »hangulatosak«, sőt olykor még romantikusnak is tűnnek, míg mindez odahaza a lepusztultság, a szegénység, az elmaradottság érzetét kelti.”Azt hiszem, ezen a kijelentésen nem árt elgondolkodnunk, a kontextusba helyezésben pedig segít ez a kötet is.

Fehér Miklós (2022. március)

Videók