Kronológia, Társadalomtörténet, Történelem, Szakirodalom
ELŐSZÓ
A kronológia szerkesztésével kapcsolatos elvi és gyakorlati megfontolásokat a sorozat első kötetének előszavában ismertettem. E második kötet is azok alapján készült. Továbbra is elsősorban a korábban még fel nem tárt vagy a szélesebb közönség számára nem hozzáférhető forrásokra igyekeztem támaszkodni.
E kötetben a folyamatoknak a napi sajtóban való tükröződését alapvetően az Újvidéki Rádió eddig még nem publikált műsoranyaga alapján mutattam be. Ezt számomra Kókai Sándor fáradhatatlan gyűjtő- és rendszerezőmunkája tette lehetővé. Az előző kötettől eltérően csak hellyel-közzel egészítettem ki a Magyar Szó szemlézésével. Napilapunk régi számai több könyvtárban is megtalálhatók, és talán az sem marad sokáig vágyálom, hogy digitálisan is elérhetők legyenek. A rádiós adások szövege – a bemondók munkájának megkönnyítése érdekében, mint tudjuk – kiejtés szerinti írásmódban kerül papírra. Ezek betűhív közlése nemcsak nehézkessé tette volna az olvasást, hanem kimondottan groteszk hatást váltott volna ki. Úgy döntöttem, hogy e szövegek írásmódjánál nem a betűhív közlést alkalmazom – mint tettem a levéltári dokumentumok és levelek esetében –, hanem átalakítom a mai kor helyesírásának megfelelően. Mindez oda vezetett, hogy a kronológiai tételek törzsszövegében többféle írásmód – a betűhív idézeteké, a korabeli sajtóközléseké, valamint a szerzőé – van jelen, ami például a településnevek féltucatnyi változatának megjelenéséhez is vezet. A jelentős alaki eltérések esetében szögletes zárójelben közöltem azt a változatot, amelynél a Mutatóban a vonatkozó oldalszámok egybe vannak gyűjtve. Csak megismételhetem ígéretemet, hogy a kronológia zárókötetébe szánt annotált mutatók lehetővé teszik majd e kétértelműségek kibogozását.
Másodrészt továbbra is bőven idézek a Belgrádi Magyar Nagykövetségnek a Magyar Országos Levéltárban őrzött iratanyagából. Sok olvasó számára ez bizonyára egy eddig teljesen ismeretlen világba nyújt bepillantást. Pótolhatatlan segítség volt Tóth Ágnes részéről, hogy rendelkezésemre bocsátotta a kutatásai során általa feltárt anyagot. Köszönetmondásomat elsősorban további buzdításnak szánom.
Harmadrészt a kronológiai tételek jelentős részét az adott kor szereplőinek levelezéséből vett idézet – nem egy esetben egy-egy levél teljes szövege – képezi. Ezek többsége – a Sinkó-levelezés egy részének kivételével – szintén most kerül először közlésre. A tárgyalt időszak tekintetében ezeknek a leveleknek új szerepe is van. Az ilyen forrásoknak a kronológia első kötetében pótolhatatlan jelentőségük volt tényanyaguk, adattartalmuk tekintetében, tehát általuk értesültünk arról, amit az újság nem írt meg, a levéltárban pedig nem kutatható. A második kötetben tárgyalt időszakban azonban emellett azért is fontosak ezek a dokumentumok, mert általuk nyerünk betekintést a szereplők szemléletmódjába, értékelveibe, megfontolásaik indítékaiba. A második világháború utáni években – a győztesek gátlástalan hatalmi mohósága és az alávetettek dermedt kiszolgáltatottsága közepette – a személyes életvilág elsősorban az egyén sorsára volt kihatással, ami nem kevés, de a pillanatnyi átfogó társadalomszerkezeti folyamatokra minőségileg nem, esetleg csak mennyiségi tekintetben lehetett némi kihatással. A második évtized fellazult hatalmi koherenciája, a sokféle érdek ütközése, a többesélyes játszmák légköre már mind nagyobb teret nyit az egyéni megfontolásnak, a személyes érdekek és értékek érvényesítése intézményesülésének. Valamelyest – ha nem is sokkal – kibővült azon szereplők köre, akik esetében a társadalomformáló tényezők rangsorában néhány hellyel előbbre lépett az akarat. Mindezek a folyamatok jól tükröződnek azokban a többnyire – vagy tartalmuk nagyobbik részében – magánjellegű levelekben, amelyeknek szerzői nem csak közügyekről írtak, de hamarosan közügyekbe beleszóltak, intézményeket irányítottak, sorsokat befolyásoltak. Indítékaik megismerése nélkül nem tudnánk megérteni a folyamatok logikáját, kifejletét, s természetesen perspektíváját sem. Ezért gondolom úgy, hogy ilyen vonatkozású magánéleti közléseik megismerése is közösségi ügy, közügy.
Persze ennek kapcsán sem téveszthető szem elől, hogy a kronológia mint műfaj egyszerre objektív és szubjektív. Az objektivitás igényének azzal tehet eleget, ha minél pontosabban rögzíti azokat a tényeket, amelyek benne szerepelnek. Szubjektív viszont mindenképpen abban, ami belőle kimarad, tehát ami a szerző értékrendjét, súlyozási elveit tükrözi. Fokozottan érvényes ez a közölt levelekre. Szelekciójuk első fokon már akkor megtörtént, amikor valaki – köszönet jár ezért mindegyiküknek, mindenekelőtt Herceg Jánosnak, Majtényiné Kohlmann Annának, Tolnai Ottónak és Végel Lászlónak – egy-egy birtokában lévő levelet hozzám eljuttatott: ő is érvényesítette a maga szempontjait, mint ahogy jómagam is igyekeztem az adott kor adott folyamatainak megértését elősegítő dokumentumokra összpontosítani, kibővíteni azt a rendkívül szűk tartományt, amelyben – palackba szorult légyként – évtizedekig körben jártunk.
A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának Kisebbségkutató Intézete 2012. május 3-án vitát szervezett a kötet kéziratáról. Köszönetet mondok az ott elhangzott megjegyzésekért, javaslatokért.
Újvidék–Budapest, 2012. május 4.
Fülszöveg Magasság 186 cm, szélesség 105 cm, önsúly kb. 100 kg, teherbíró képesség igen alacsony, fogyasztás minimális. Csantavéren...
TÖMEGSÍROK A DÉLVIDÉKEN/VAJDASÁGBAN Az 1944–45-ben a Vajdaságban/Délvidéken lejátszódott véres dráma, amelynek csúcspontját az ideológiai é...